Micsoda nap! A kontinenst végig verve magyar lány ült fel Európa trónjára!

Özbasz Szofi aranyérmes lett a cselgáncsozók kontinenstornáján.

Nem vesznek részt a budapesti cselgáncs-világbajnokságon.
Ukrajna nem vesz részt a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, tiltakozásul amiatt, hogy a sportági világszövetség (IJF) engedélyezte a fehéroroszoknak az állami szimbólumok újbóli használatát – írta meg a Magyar Távirati Iroda.
Az IJF végrehajtó bizottsága néhány napja döntött amellett, hogy a fehéroroszok június elsejétől indulhatnak nemzetközi versenyeken – ily módon már a budapesti vb-n is – úgy, hogy ismét viselhetik nemzeti címerüket, használhatják zászlajukat és himnuszukat.
Az ukrán cselgáncsszövetség bojkott-határozatáról a TASZSZ orosz állami hírügynökség adott hírt csütörtökön. A moszkvai ismertető szerint Kijev közleményben tudatta: „nem küld hivatalos nemzeti csapatküldöttséget a világbajnokságra, mivel határozottan elítéli az IJF döntését, amelyet ellentétesnek tart az igazságosság, a felelősségvállalás és a szolidaritás alapelveivel a globális sportmozgalomban”.
A nemzetközi szövetség 2022 szeptemberében eltiltotta az ukrajnai háborúban Oroszországot támogató Fehéroroszország sportolóit a nemzetközi versenyeken való részvételtől, 2023 áprilisában viszont engedélyezte az oroszok és a fehéroroszok számára egyaránt, hogy az IJF égisze alatt egyénileg, semleges sportolóként versenyezzenek.
A budapesti világbajnokságot június 13. és 20. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.
Ezt is ajánljuk a témában
Özbasz Szofi aranyérmes lett a cselgáncsozók kontinenstornáján.
Fotó: ijf.org/country/ukr/photos